Kínai küldöttség látogatása Aszódon
július 12, 2016
Megkezdődött az építkezés
október 20, 2016

Cégünk legújabb projektje egy négylakásos társasház Aszódon, amely a Pauler Tivadar utca 3. szám alatt épül. A tervek szerint az épület mindkét szintjén két-két lakás található, amelyek alapterülete 63,42 m2 és 78,42 m2. A dél-nyugati fekvésű, kisebb lakások két külön nyíló 12,6 m2-es szobával, egy 21 m2-es fedett teraszos, illetve erkélyes nappalival, valamint előszobával, konyhával, fürdőszobával és különálló mellékhelyiséggel is rendelkeznek majd. Az észak-keleti fekvésű nagyobb alapterületű lakások, három külön bejáratú szobával rendelkeznek, amelyek közül kettő alapterülete 14,7 m2, a harmadiké pedig 10,8 m2. Mindhárom szobához egy-egy 1,9 m2-es erkély is tartozik. A nappali alapterülete ez esetben is 21 m2 és szintén található a lakásban egy konyha, előszoba, fürdő és külön nyíló mellékhelyiség. Az építkezés 2016. szeptember közepén veszi kezdetét, az átadás pedig 2017. május végére van tervezve. Az új lakások mindegyikére igénybe vehető a CSOK otthonteremtési támogatás.

A részletes tervrajzok és látványtervek az alábbiakban tekinthetőek meg.

A projekttel kapcsolatban elérhetőségeink bármelyikén érdeklődhet!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

tizenöt + 14 =