A Szóda Lokálpatrióta Érdekvédelmi Egyesület és a Galga Invest Zrt. szervezésében, Bártfai Tibor egyesületi elnök és cégvezető meghívására, közel egy éves előkészítés után, 2016. június 20-án Magyarországra érkezett a közép-kínai Xiaogan és Hanchuan város delegációja. Kétnapos látogatásuk fő célja a gazdasági térségek partnerkapcsolatait előkészítő szándéknyilatkozatok aláírása volt.
Magyarországi tartózkodásának első napján Aszódot kereste fel a Chen Yiguo, Xiaogan város első alpolgármestere által vezetett küldöttség, ahol a képviselő-testület már elfogadta a testvérvárosi kapcsolat kialakítását célzó előterjesztést. A vendégek fogadása és az üdvözlőbeszédek elhangzása után Sztán István és Chen Yiguo aláírásukkal látták el a mindkét város szempontjából kiemelt fontosságú dokumentumot, mely a testvérvárosi kapcsolat kialakításának irányába tett első lépésnek tekinthető. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Vécsey László, térségünk országgyűlési képviselője is, aki köszöntötte a megjelenteket, s kifejezte abbéli reményét, hogy két város kapcsolatfelvétele mindkét fél számára gyümölcsöző válik.
Xiaogan városa a mintegy 200 millió lakosú Hubei tartományban található, melynek fővárosa a 12 milliós Vuhan. Xiaogan a második legnépesebb közigazgatási központ a maga 5,5 millió lakójával. A település környékén jelentős nyersanyaglelőhelyek vannak, amik megvetették az ipari fejlődés alapját. A város gazdasági erejére jellemző, hogy az itt található nemzetközi vállalatoknak is köszönhetően, a kereskedelem évről-évre mintegy 15–20%-kal bővül, a forgalom pedig éves szinten eléri az 1,2 milliárd dollárt. Xiaogan rendkívül magas szinten képviseltette magát az aláírási ceremónián, hiszen küldöttségük tagja volt Zhu Guanghong, Xiaogan Gazdaságfejlesztési Zónabizottságának elnöke, Yin Jinhua, a városi Hi-Tech Zónabizottság alelnöke, Gong Xun, a Kereskedelmi Hivatal alelnöke, Lu Junhui, a Külügyi- és Turisztikai Hivatal igazgatója. Jelen volt továbbá több ingatlanfejlesztéssel foglalkozó xiaogan-i cég vezetője is.
Az ünnepélyes aktust követően megtekintették a Podmaniczky-kastélyt, majd a kínai delegáció kifejezett kérésére felkeresték a városi múzeumot is. Tudniillik Petőfi neve hallatán már a program
szervezésekor többen felkapták a fejüket, hiszen a szabadságharc költőjének neve és számos verse Kínában is ismert és kedvelt. A Petőfi család öröksége ily módon vált a nemzetközi kapcsolatépítés közös nevezőjévé a 21. században. A kulturális programot közös ebéd követte, ahol kötetlen beszélgetések zajlottak az Aszódi Járás fejlesztési lehetőségeiről.
A látogatás második napján Bártfai Tibor, az aszódi székhelyű Galga Invest Zrt. vezérigazgatója a budapesti Marriott Hotelben szándéknyilatkozatot írt alá egy magyar-kínai vegyesvállalat létrehozásáról, mely édesipari termékgyártó üzemet hozna létre Hanchuan városában. Az esemény egy többnapos gazdasági konferencia záróaktusa volt, melynek rangját Vécsey László és Hou Changan, Hubei tartományi vezető jelenléte is emelte. A ceremóniát követő jó hangulatú dunai hajókirándulás újabb lehetőséget biztosított a személyes kapcsolatok elmélyítésére. Vendégeink eredményesnek minősítették itteni tárgyalásaikat, s a kérték a látogatás viszonzását, melyre talán már idén sor kerülhet.
Köszönjük a szervezésben közreműködő Balázs György, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Regionális Igazgatójának segítségét és az aszódi vendéglátásban segédkező Aredo Étterem dolgozóinak kiváló munkáját!